Egy ideig önkéntes elszigeteltségben éltem, és írtam, bátran felfedve magamat. Az írás során a margókba íródott én néha nyomorultnak tűnt, néha erősnek. Miközben a különböző énjeimet szemléltem, egyértelművé vált, hogy milyen emberré szeretnék válni, és milyen gondolatok kísérik az életemet. Ez a folyamat némi szégyenérzetet keltett bennem, de végül arról szólt, hogy jobban szeressem magamat.

A mindennapi írás értékes önvizsgálati pillanatokat adott nekem. Előfordult, hogy két-három órát is töltöttem egyetlen írással. Ez azért volt, mert a múlt sebei egyszerre kerültek felszínre. Ezek a sebek nem feledődtek el könnyen, és féltem szembesülni velük. Az írás azonban mindig is értékes eszköz volt számomra az önmegértéshez és az önkifejezéshez. A gyakran tapasztalt érzelmi viharokban megtanultam megérteni és elfogadni önmagamat.

A mindennapi írás révén fokozatosan elkészült a felszabadulásom naplója. Kivettük a múlt fájdalmait, szembenéztünk velük, és lassan elkezdtünk megszabadulni tőlük. Az írás nem csupán kifejező eszköz, hanem gyógyító eszköz is lett számomra, és ennek köszönhetően mélyebben megértettem önmagamat.

Akár a múltban, akár a jelenben, az írás mindig is értékes eszköz volt számomra az önmegértéshez és az önkifejezéshez. A mindennapi feljegyzések során megtalálom önmagamat, és ez a folyamat gyógyít és segít növekedni. A jövőben is szeretném folytatni a felszabadulásom naplójának írását. Szeretném benne mindig megtalálni az igazi énemet, megtanulni szeretni magamat, és ezt a szeretetet másokkal is megosztani.