Legyen szó képzőművészetről vagy írásról, amikor megosztjuk munkánkat másokkal, elkerülhetetlenül megjelenik a rejtett büszkeség árnyalata. Ebben a helyzetben fontos megkülönböztetni, hogy ez a büszkeség hiúságból fakad-e, vagy valódi önbecsülésből.

A hiú emberek egyértelműen arra törekednek, hogy feltűnővé tegyék eredményeiket, ami a beszélgetés menetében is nyilvánvalóvá válik. Ezzel szemben az önbecsüléssel bíró emberek büszkesége őszinte büszkeségből és hálából fakad a saját teljesítményük iránt.

Ez a különbség egyértelműen átadódik a hallgatóknak is. A hiúság elsősorban a külső elismerést és mások véleményét hangsúlyozza, míg az önbecsülés nagyobb értéket tulajdonít a belső elégedettségnek és az önmegvalósításnak.

Végül is, amikor megosztjuk eredményeinket, az a keskeny határvonal a hiúság és az önbecsülés között attól függ, hogy mihez tulajdonítunk nagyobb értéket. Ha valóban szeretjük a teljesítményünket, és becsüljük a folyamat során szerzett tanulságokat és tapasztalatokat, akkor ez valódi és egészséges önbecsülés, amely pozitív hatással van másokra is.

▶ A vágyakozás, hogy egy teljesen ismeretlen emberi szívben bízzunk, boldogtalanná tesz minket. Inkább nem szabad törődnünk azzal, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ennek alapja a kapzsiság és a ragaszkodás.

▶ Ha a hiúság arra való, hogy a vágyakozás miatt jobbnak tűnjünk mások szemében, akkor az önbecsülés a saját erősségeinkkel kapcsolatos szilárd meggyőződés. Ha a hiúság az a remény, hogy mások szívében helyet kapjunk, akkor az önbecsülés az, hogy saját magunkról a legmagasabb véleményt alkotjuk. Mindenki képes önbecsülésre, ha biztos a saját erősségeiben és értékeiben.

▶ A saját értékünkhöz való ragaszkodó, megingathatatlan önbecsülés a boldogság feltételei közül a legfontosabb.

-Kang Yong-soo, A negyven éves korú ember, aki Schopenhauer-t olvas.